eFestival 2008 - eEgészségügy kategória III. helyezett
Akadálymentes változat

Közösségi házat avattak Izsákon

Közösségi házat avattak Izsákon

2010. 09. 29.

Három éve Dr. Béres József hívta életre a Béres Egészség Hungarikum Programot, melynek segítségével az izsáki fogathajtó pálya mellett a volt zsűri torony épülete most közösségi épületként született újjá. A felújított rendbe hozott épületet szeptember 24-én Nagy Máté Izsák város alpolgármestere és Dr. Béres József a Béres Egészség Hungarikum Alapítvány alapítója avatta fel.

Dr. Béres József az épület avatásán elmondta: „A program nem titkolt célja, hogy országszerte minél több az izsákihoz hasonló kezdeményezés valósuljon meg. Hiszen csak nemzeti összefogás keretében tudjuk elérni, hogy Magyarországon belátható időn belül az egészség is hungarikummá váljon. Ezért példamutató az izsáki pályázat, hiszen itt a különböző városi civil szervezetek kezdeményezése mellé állt az önkormányzat is, és így valóban a helyi igényekből fakadó, hosszú távon is a közösség érdekei szolgáló kezdeményezés jöhetett létre.”

A Béres Egészség Hungarikum Program 2009-ben másodjára hirdetett pályázatot 5 000-10 000 fős magyarországi településeknek egészségtervük kidolgozására. Izsák város pályázatát a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat lelkes munkatársai készítették el felismerve a helyi közösségek igényét. Így valósulhatott meg a festői környezetben, a Kolon-tó közvetlen szomszédságában álló közösségi épület kialakítása, mely a későbbiekben helyszínt biztosít a helyi közösségeknek, kluboknak a régen vágyott közös programok megszervezésére, másrészt lehetőséget teremt az izsáki családoknak a természet közeli kikapcsolódásra, sportolásra.




További információ:

Matos Mónika
telefon: (1) 430-5514
mobil: 06-20-327-8240
matos.monika@beres.hu
www.beh.hu

Főoldal Oldaltérkép E-mail Magyar English Română Українська мова Русский язык Webshop Iratkozzon fel hírlevelünkre Legújabb akcióink