2008. 11. 03.
A Béres Gyógyszergyár Zrt. Béres Egészség Hungarikum Programja kapta a CSR Hungary Díj 2008 „Közös Felelősség” elismerést, amelyet október 30-án, a CSR Hungary konferencia keretén belül adtak át. A hazai szakmai zsűri nemzetközi modell alapján három kategóriában most először ítélte oda a cégek társadalmi felelősségvállalását elismerő díjat. A díj fővédnöke Sólyom László köztársasági elnök volt. A Közös Felelősségért járó rangos elismerést a Béres Egészség Hungarikum Program éltre hívója, dr. Béres József vette át.
A CSR Hungary által meghirdetett pályázatra a több mint 30 beérkezett pályamunkát független szakemberekből és a gyakorlati üzleti élet képviselőiből álló zsűri nemzetközileg elfogadott CSP (Corporate Social Performance), a cégek CSR teljesítményét mérő modell alapján értékelte.
A beérkezett pályázatok az üzleti életben, menedzsment rendszerben is jártas, tekintélyes szakemberek bírálták el:
Dr. Angyal Ádám egyetemi tanár, Dr. Futó Péter a MGYOSZ elnöke, Dr. Kupa Mihály közgazdász, a MOL Felügyelő Bizottságának elnöke, egykori pénzügy miniszter, Marschall Miklós a Transparency International Ázsia és Közép-Európa regionális igazgatója Dr. Pakucs János a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke, Pallaghy Orsolya Fenntartható Fejlődés szakértő, Dr. Szegvári Péter területfejlesztési szakértő és címzetes egyetemi docens, Takács János a Menedzser Szövetség elnöke, Vincze Miklós a VAM Design Center ügyvezető igazgatója.
Az elismeréssel széleskörű hazai és nemzetközi nyilvánosságot kívánnak adni a kiemelkedő egyéni és céges társadalmi felelősségvállalásnak.
Ezzel együtt példát szeretnének mutatni a mostani és a leendő gazdasági döntéshozóknak, valamint egy olyan érték- és normarendszert állítanak fel, amely akár a magyar kultúra részévé is válhat.
Díjazottak:
• CSR Menedzsment/Nagyvállalat kategória: Ericsson Magyarország Kft.
• CSR Menedzsment/Kis- és középvállalkozás kategória: Nexon Vállalkozási és Kereskedelmi Kft.
• Közös Felelősség kategória: Béres Gyógyszergyár Zrt., Béres Egészség Hungarikum Program
• Különdíj: Székesfehérvári Polgármesteri Hivatal