2008. 12. 04.
Több mint 62 ezer üveg Béres Cseppet adott át a mai napon, a tíz legnagyobbak közé tartozó országos karitatív szervezetnek a Béres Alapítvány elnöke, Béres Klára. Az adomány – melynek piaci értéke több mint 62 millió forint – nagy része már karácsonyra eljut a rászorulókhoz.
Id. Dr. Béres József, a Béres Csepp feltalálójának példáját követve a Béres Alapítvány is igyekszik immár 15 éve a lehető legtöbbet tenni az emberek megsegítéséért. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően most is a rászorulókat közvetlenül segítő szervezetekkel összefogva juttatják el adományukat – több mint 62 ezer üveg Béres Cseppet - a leginkább segítségre szorulóknak.
Béres Klára kiemelte: „A világban, az országban jelentkező gazdasági nehézségek nemcsak arra figyelmeztetnek mindannyiunkat, hogy értékeinkkel odafigyelőn, átgondoltan, tisztelettel kell bánnunk, hanem arra is, hogy ilyenkor még fontosabb odafigyelnünk a legsérülékenyebbekre, azokra, akiknek nincsenek tartalékaik. A társadalmi felelősség recesszió idején is kötelező! A világ fordulóponthoz érkezett. Túlélni, előre jutni csak azok lesznek képesek, akik mögött közösség áll, akik képesek az összefogásra, akik támaszkodni tudnak egymás erejére, akik életében nem a pénz az elsőszámú értékmérő, hanem a munka, a tisztesség, a becsület és az összetartó szeretet. Ha figyelünk egymásra az élet minden terén, munkában, vásárláskor, otthon, közösségeinkben, el fogjuk bírni a ránk rakott terheket.”
Kozma Imre Atya a Magyar Máltai Szeretet Szolgálat vezetője elmondta: ”Mindannyiunk nevében szívből szeretném örömömet és köszönetemet kifejezni, hogy a már közelgő karácsonyi ünnepekre is sok rászorulóhoz eljuthat a Béres Alapítvány nagylelkű ajándéka. A támogatások sajnos már érezhetően apadnak, ezért még nagyobb jelentőséggel bírnak az ilyen példamutató, önzetlen, valóban a szeretet táplálta adományok, mint amilyeneket a Béres Alapítványtól kapunk évek hosszú sora óta.”
A támogatott tíz legnagyobb országos karitatív szervezet:
Magyar Katolikus Karitász
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Vöröskereszt
Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
Magyar Hospice Alapítvány
Rákbetegek Országos Szövetsége
Magyar ILCO Szövetség
Magyar Rákellenes Liga
„Rák ellen az emberért, a holnapért” Alapítvány
Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége