eFestival 2008 - eEgészségügy kategória III. helyezett
Akadálymentes változat

Egészségmozgalom indul

Egészségmozgalom indul

2008. 11. 27.

Kilenc magyarországi település valósítja meg közösségi egészségtervét a Béres Egészség Hungarikum Program támogatásával 2009 januárjától. Az idén májusban kiírt első, 5-10 000 fős településcsoportnak szóló pályázati felhívásra tizenkét megyéből összesen huszonhat egészségterv érkezett be. A tervezett programok közvetlenül, vagy közvetetten összesen 191 592 lakost érintenek. A kilenc nyertes település cselekvési programja összesen közel hét millió forint támogatásban részesül a Béres Egészség Hungarikum Programtól. A nyertes településeknek a díjakat Dr. Béres József a BEH Program alapítója 2008. november 27-én adta át.



A BEH Program pályázatán díjazott települések



Dévaványa

· Megye: Békés Megye

· Lakosság szám: 8203 fő

· Pályázó: Dévaványa Város Önkormányzata

· Állapotfelmérés: Helytelen életmód, beszűkült egyéni, társas és interperszonális kapcsolatok

· Támogatott program: Sport program megvalósítása, sporteszközök vásárlása



Encs

· Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén megye

· Lakosság szám: 6840 fő

· Pályázó: Területi Egészségügyi Központ

· Állapotfelmérés: Magas a hátrányos helyzetűek száma

· Támogatott program: Baba-mama klub



Erdőkertes

· Megye: Pest megye

· Lakosság szám: 6793 fő

· Pályázó: SZEDER Egyesület (Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen)

· Állapotfelmérés: Fiatalodó település problémája épp a deviáns fiatalok magatartása

· Támogatott program: RÁ”d”ÉRÜNK Park



Kerekegyháza

· Megye: Bács-Kiskun megye

· Lakosság szám: 6230 fő

· Pályázó: Kerekegyházi Gyermek és Felnőttvédelmi Alapítvány

· Állapotfelmérés: Sérült gyermekek száma: 68

· Támogatott program: Fogyatékos gyermekeket nevelő családok helyi közösségbe történő integrálása



Nagyszénás

· Megye: Békés megye

· Lakosság szám: 5520 fő

· Pályázó: „TÁBITHA” Szociális Alapítvány

· Állapotfelmérés: Az aktív korú lakosság kb. 1/3 nem dolgozik

· Támogatott program: Az Életmód és egészség, valamint a Szabadidő és mozgás programjaik egyes elemeinek megvalósítása, Álláskeresők találkozója



Szeghalom

· Megye: Békés megye

· Lakosság szám: 10 104 fő

· Pályázó: Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő SE

· Állapotfelmérés: Nehéz körülmények között működő, ám aktív civil szervezetek

· Támogatott program: Civil háló erősítése, sportprogramok



Túrkeve

· Megye: Jász-Nagykun-Szolnok megye

· Lakosság szám: 9965 fő

· Pályázó: Magyar Szív Egyesület Túrkevei tagszervezete

· Állapotfelmérés: Kedvezőtlen gazdasági-földrajzi helyzetben szociálisan leszakadó hátrányos helyzetű családok

· Támogatott program: Lakosság életminőségének javítása, generációk összefogása: Idősek olimpiája, Kétkeréken Túrkevén



Újkígyós

· Megye: Békés Megye

· Lakosság szám: 5745 fő

· Pályázó: Újkígyós Önkormányzata

· Állapotfelmérés: Igény a (tömeg) sportolásra gyermekek és felnőttek körében

· Támogatott program: Közösségi programok: Családi sport nap, Föld napja



Vámospércs

· Megye: Hajdú-Bihar Megye

· Lakosság szám: 5635 fő

· Pályázó: Múlt és Jövő Ifjúsági - Kulturális és Közösségfejlesztő Egyesület

· Állapotfelmérés: Jelentős keringési, mozgás- és légzőszervi, valamint idegrendszeri problémák valamennyi korosztálynál

· Támogatott program: Közösségi programok: helyi őshonos fák ültetése, Mindenki kemencéje

Főoldal Oldaltérkép E-mail Magyar English Română Українська мова Русский язык Webshop Iratkozzon fel hírlevelünkre Legújabb akcióink