2011. 02. 23.
Kezemben tartok egy nagyon szép könyvet, amelynek tegnap volt a bemutatója. Az üstökös csillagot hozott címmel. És Búza Barna, kiváló szobrászművésznek állít emléket, aki tavaly októberben néhány héttel 100. születésnapja előtt hunyt el. És vendégeink a szerzőpáros Béres Klára és Béres Melinda, anya és lánya. Köszöntöm Önöket a stúdióban. Persze, azért a könyvírás nem idegen egyikőjüktől sem, hiszen ugye Klára apósáról is írt már könyvet, Melinda pedig több mesekönyv szerzője. Erről a könyvről is azt mondják, hogy igaz meséket tartalmaz Búza Barna életéről. De hogyha jól tudom a könyv tulajdonképpen személyes találkozásokból táplálkozik, hiszen nagyon jó kapcsolatban voltak Búza Barnával.
Béres Klára (kommunikációs igazgató, Béres Gyógyszergyár Zrt.): - Valóban. Azt gondolom, hogy életünk egyik nagy nagy ajándéka, hogy Búza Barnát ismerhettük és nem csak ismerhettük, hanem nagyon jó barátságban lehettünk vele, amit egyébként drága jó apósomtól örököltük meg ezt a barátságot, ők voltak igazán közeli barátok, aztán apáról fiúra, fiúról a családra és nem csak velünk, második generációval, hanem a gyermekeimmel is és így Melindával is nagyon szoros volt a barátság. Barátság pedig azzal is jár, hogy nagyon sokat beszélgettünk. Barna bácsit, aki ismerte az pontosan tudja, hogy egy végtelenül sugárzó egyéniség volt, akinek nagyon jó volt a közelében lenni és nagyon szeretett mesélni az életéről. És hát ugye 100 évet megélt ember bizony sok mindenről tud mesélni, úgyhogy hallgattuk, hallgattuk, aztán egyszer csak úgy gondoltuk közösen, Barna bácsival együtt, hogy ez a sok történet talán egy könyvvé illendő, hogy formáljuk. Ő pedig nagyon szerette volna, hogyha ez a könyv általunk születik meg.
Műsorvezető: - És az igaz, hogy még a halála előtt egy héttel is beszéltek vele és mesélt történeteket az életéből? És ahogy látom azzal is nagyon személyes a könyv, hogy egyes szám első személyben íródott, tehát valóban, minthogyha ő mesélné. Vannak benne olyan adalékok, olyan történetek, amelyek eddig tényleg nem voltak ismeretek, sem a művészet, sem senki számára, mert mondjuk régi, személyes, sosem hallott történetek?
Béres Melinda (meseíró): - Ő ezeket a történeteket nagyon sok embernek elmesélte, különösen a baráti körében, a szerettei körében. Tehát úgy gondolom, hogy sokak számára újdonságot hordo a könyv, mert a szakma számára ezek ismeretlenek voltak, bár találkozhattunk ezekkel a történetekkel korábban is. Azokat gyűjtöttük össze, amik nekünk a legkedvesebbek voltak, amik minket a legjobban megfogtak és amiből úgy gondoltuk, hogy másoknak is meg kell ismernie, mert üzenetet hordoz.
Műsorvezető: - És ugye nyilván az sem véletlen, hogy a Klebelsberg Kultúrkúriában volt a könyvnek a bemutatója, hiszen maga Klebelsberg Kúnó is sokat segített az akkor még fiatal tizenéves művész, Búza Barna elindulásában. Erről is van a könyvben?
Béres Klára: - Hogyne. Ez egy nagyon nagyon érdekes és izgalmas történet. Klebelsberg Kúnó, hogy úgy mondjam, az életének az elejétől a végéig szerepet játszott. Hát az elején az, hogy 17 éves volt, amikor felvételt a Képzőművészeti Főiskolára, ahol is kiderült, miután felvették, hogy mégsem vehetik fel, merthogy még bizonyos érettségi vizsgái sincsenek meg, de főleg az, hogy nem érte el a 18. életévét, márpedig ez alap volt. Úgyhogy nagyon el is keseredett, hogy hogyan van ez, hogy felvettek és mégsem. És akkor személyesen levelet írt Klebelsberg Kúnónak, aki akkor kultuszminiszter volt és csodálatos maga az is, hogy egy miniszter egy 17 éves gyermekre felfigyel, engedélyt kapott, hogy felvegyék és hát nyomon is követte az ő életét egészen a haláláig, mármint Klebelsberg haláláig, úgyhogy ez egy, hogy mondjam, nagyon mély történet. És amikor sorra kerülhetett, hogy szobrot alkosson róla, ez 90 éves korában történt meg Lakiteleki Népfőiskolára került az első Klebelsberg szobor, akkor az a régi álom és régi vágy válhatott valóra, amivel ennek a nagyszerű embernek tartozott. És hát aztán ez a szobor elkerült a Klebelsberg Kuriába is, úgyhogy nagyon jó volt, hogy ott volt a bemutató.
Műsorvezető: - Tehát, hogy szobrászművészként emléket állítson neki. De hát ő lehetett volna festő is, mert állítólag abban is nagyon tehetséges volt, sőt akár zenész is, csembalóművész. Hogy nem lett csembalóművész és festő?
Béres Melinda: - Csellóművész egész pontosan. Barna bácsiról tudni kell, hogy igazából mindenben nagyon tehetséges volt, tehát egy művészi tehetséggel megáldott valaki, aki igazából még gyermekkorában a nagyapjától megörökölte a kalapos műhelyét és mint kalapos is rendkívül tehetséges volt. Tehát már, ahogy ő szokta mondani, abban is megmutatkozott az ő formaízlése. És ez később más művészeti ágakban is megnyilvánult, tehát ő először rajzolni tanult az édesapjától, aki egyébként nagybányai festőművész volt, aztán festeni is tanult. És aztán pedig mint szobrász iratkozott be a Képzőművészeti Főiskolára és aztán valóban festett egy nagyon jól sikerült önarcképet, amit Glatz Oszkár véletlenül megpillantott és abban a pillanatban azt mondta neki, hogy most maga menjen vissza a szobrász osztályra, pakolja össze a holmiját és jöjjön és legyen az én növendékem. Amire ő azt mondta, hogy ő nagyon elkötelezett, hogy szobrász legyen, de természetesen nagyon nagy megtiszteltetésnek érezte. És aztán ugyanilyen történet van arról is, hogy Kertai Jenő, aki akkor a Zeneakadémián volt nagyon nagy hírű tanár véletlenül meghallotta, hogy hogyan csellózik és egy pillanat alatt azt mondta, hogy jöjjön és legyen a tanítványa. Végül nem lett zenész sem, de nagyon nagyon fontos szerepet játszott a zene az életében.
Műsorvezető: - És Melinda azt mondta még a beszélgetésünk elején, hogy azért ezeknek a személyes történeteknek üzenete van. Hogyan lehet azt egy-két mondatban röviden megfogalmazni, hogy az amit ő egy egész évszázadon átélt a történelemben, az életében, a művészetben, azt üzenetté formálja a mai kórnak útravalóul?
Béres Klára: - Az egész élete, az életstílusa egy üzenet. Amit ő úgy fogalmazott meg, és akkor hagy idézzem inkább Barna bácsit, hogy a nagyapjától tanulta, a nagyapja hagyta rá életüzenetként egy keljfeljancsi figura formájában. Ugye az az a figura, amit akárhogy döntünk mindig föláll, hogy fiam az életből minden helyzetben, a legnehezebb helyzetből is talpra lehet állni és ez vezérelje az utadat. Hát Barna bácsi eszerint élt, abban a fájdalmas és dicsőséges diadalmenetben, ahogy ő az életét jellemezte, nagyon sok fájdalom is volt. De azzal az életszemlélettel, azzal a derűvel, ami belülről sugárzott mindig talpra tudott állni.
Műsorvezető: - Ez nagyon jó végszó most ehhez a beszélgetéshez. Köszönöm szépen, hogy itt voltak, viszont a könyvet minél többet olvassák el, mert érdemes. Köszönöm.
Béres Klára: - Köszönjük szépen.
Forrás: HírTv
