eFestival 2008 - eEgészségügy kategória III. helyezett
Akadálymentes változat

Béres József öröksége

2010. 04. 30.

Kevés olyan tisztán magyar vállalkozás mûködik ma, amelynek sikerült világhírnévre szert tennie az innovációinak és a termékeinek köszönhetően. Közülük az egyik legismertebb a Béres Gyógyszergyár.

A vállalkozás elismertségében elsõdleges szerepe volt idõsebb dr. Béres Józsefnek. A kutatót az 1970‑es években még kuruzslás vádjával bíróságra citálták, megpróbálták bemocskolni a nevét. Azóta bebizonyosodott, hogy az általa feltalált Béres Csepp emberek ezreinek segített. Az általa létrehozott vállalkozás pedig vezetõ szerepet tölt be az egészségmegõrzõ készítmények piacán. Dr. Béres József így emlékezik vissza édesapjára.
– Az ember csodálatos képessége az emlékezés. Vannak alkalmak, amikor a léleknek nagyobb szüksége van az emlékek felidézésére – kezdte dr. Béres József. – Mostanában sokat gondolok édesapámra, aki február 7-én lett volna 90 éves. Már négy éve, hogy nincs köztünk. Fáj a múlt idõ, de könnyít, hogy szellemében ma is köztünk él. Velünk van a tudás, amit tõle kaptunk, a tartás, amire támaszkodhatunk, és életének, munkásságának, küzdelmeinek, kitartásának, emberszeretetének példája, mely elirányít bennünket, amikor válaszúthoz érkezünk. Szerencsés ember vagyok, mert olyan édesapám volt, aki szilárd, kikezdhetetlen erkölcsi örökséget hagyott rám. A világ õsi rendje szerint az apák dolgát folytatják az utódok. A magam feladata a tõle tanultak szerint élni és a tudást felelõsséggel továbbadni. Tovább a családomnak, a vállalatunkban dolgozóknak és tovább a tágabb környezetemnek is, önöknek is. Meggyõzõdésem, hogy a mai, sokszor értékeit vesztõ világunkban különösen nagy szükségünk van olyan fényesen ragyogó, tiszta példákra, amilyent atyám életútja közvetít. Az ilyen sors mindannyiunknak erőt adó forrás, és megerõsödik a hitünk is, hogy az igazság egyféle, és a jóság és tisztesség soha nem hiába való. Atyám születésének 90. évfordulóján engedjék meg, hogy azt kívánjam, az ő példájából merítsenek önök is bátran, legalább egy cseppnyit.

Forrás: Helyi Téma

Kapcsolódó fájl

Főoldal Oldaltérkép E-mail Magyar English Română Українська мова Русский язык Webshop Iratkozzon fel hírlevelünkre Legújabb akcióink