A Béres Rt. betegségmegelőző programjával bővítené a hungarikumok körét Béres egészség hungarikum program (BEHP) néven átfogó, nemzeti egészségmegőrző és betegségmegelőző projekt indul. Célja annak tudatosítása az emberekben, mit tehetnek az egészségük megőrzéséért - mondta Béres József, aki a hamarosan megalakuló BEHP-alapítvány kuratóriumi elnökeként áll a kezdeményezés élére. A program nyitott mindazoknak, akik tenni akarnak azért, hogy a magyarok egészsége valódi hungarikum lehessen - tette hozzá.
Az egészséggel bővítené a hungarikumok körét a Béres Gyógyszergyár, amely országos egészségmegőrző és betegségmegelőző programot indít. Ennek első lépéseként felmérték a magyar lakosság egészségtudatát. Ebből kiderül, hogy a magyarok saját egészségi állapotukról túl jó, a társadaloméról pedig túl rossz képet alkotnak.
"Az év üzletembere" díjat az Ernst & Young könyvvizsgáló cég 1986-ban alapította az Egyesült Államokban. E 20 éves múltra visszatekintő elismerést évente a világ 40 országában osztják ki a gazdasági és társadalmi életben kivételes teljesítményt nyújtó cégvezetők legjobbjai között.
Magyarországon először 2003-ban adományoztak ilyen díjat, mégpedig a gazdasági és társadalmi teljesítmény és a társadalmi szerepvállalás terén is tevékeny üzletemberek munkájának "visszaigazolásaként".